Természetesen nem minden vállalkozó, tudós, mûvész és író ad ilyen ködös válaszokat. Néhányan azokról a folyamatokról vagy inspirációkról beszélnek, amelyek a „nagy ötlethez” vezettek. Mindezek ellenére a magyarázataik változatlanul kevésnek bizonyulnak, általában nem tudják felfedni, miképp teszi meg képzeletük a lényegi ugrást, ami elég furcsának tûnhet. Hogy lehet az, hogy az egyébként briliáns és tisztán gondolkodó emberek képtelenek arra, hogy megfelelõen elmagyarázzák gondolkodási folyamataikat? Nem tudják, hogyan csinálták?!
Ami igaz a nagy tudósok és mûvészek képzeletének mûködésére, az igaz az a mindennapi életben is. Ha megkérdezik az embereket, hogy miért épp azt a hivatást választották, miért az adott partnerük mellett döntöttek valaki más helyett, miért szeretik az egyik ízt a fagylaltban a másikkal ellentétben, hasonló probléma merül fel. Az emberek válasza ilyen kérdésekre gyakran nem meggyõzõ, már ha egyáltalán tudnak válaszolni. Most már a pszichológusok sem találják furcsának, hogy az emberek nem képesek megmagyarázni a belsõ gondolkodási folyamataikat. Ahogy Freudnak anno, úgy a modern kognitív pszichológiával foglalkozóknak is el kellett fogadniuk, hogy számtalan esetben fogalmunk sincs arról, hogy mi is zajlik az elménkben. Minderre bizonyítékok is vannak.
Rejtélyes gondolatok Nisbett és Wilson (1977) számos olyan kognitív- és szociálpszichológiával kapcsolatos tanulmányt vizsgált meg, melyeket az 1960-as, 1970-es években, vagy korábban készítettek. Ezek a tanulmányok a résztvevõk viselkedésének manipulálásáról szóltak. Miután Nisbett és Wilson feldolgozta azokat a tanulmányokat, melyek arról szóltak, hogy a kísérletet végzõk minként befolyásolják a kísérletben résztvevõk tudatát, az alábbi megállapításokra jutottak:
- Az emberek legtöbbször nincsenek tisztában azzal, hogy a kísérletet végzõ személyek megváltoztatják a viselkedésüket vagy a gondolkodási módjukat.
- Még ha tudatában is vannak a manipulációnak, nem tudják ezt a változást elõidézõ folyamatot beazonosítani.
- A legtöbb ember nem tudja összekötni a megváltozott gondolatait, viselkedését a kísérletet végzõk manipulációival.
Elég zavaró, hogy ezek szerint elménk igen fontos részének mûködésére nincs rálátásunk, még akkor sem, ha megpróbálunk kutakodni. Ha mindez igaz, akkor hogyan álljunk azokhoz a magyarázatokhoz, melyeket az emberek a viselkedésükkel kapcsolatban adnak? Honnan jönnek a magyarázatok, és igazak egyáltalán? Nisbett és Wilson két újabb nyugtalanító következtetésre jutott:
- Amikor az emberek viselkedésüket magyarázzák, igazából nincs hozzáférésük a valós gondolati folyamataikhoz. Ha mégis van, akkor csak nagyon kézenfekvõ esetekben.
- Egyes esetekben az emberek tényleg a valós okot hozzák fel viselkedésük igazolására, de ez valószínûleg csak véletlen.
Ha Nisbettnek és Wilsonnak igaza van, úgy megállapításaik nagy jelentõséggel bírnak arra vonatkozóan, amit eddig a saját gondolkodásunkról tudtuk, illetve arra, hogy mennyire hihetünk annak, amikor mások a sajátjukról beszélnek.
A bizonyíték Az elkövetkezõ néhány cikkünkben olyan bizonyítékokat mutatunk be, melyek alátámasztják a fenti állításokat. Addig is gondoljunk csak egy olyan eléggé általános foglalatosságra, mint az autóvezetésre. A legtöbb vezetõ tapasztalta már, hogy ha hosszabb idõn keresztül nem is észlelte a közlekedési jelzéseket, akkor is megállt minden piros lámpánál. Elménk egy része egyértelmûen folyamatosan figyel, és ezek az automatikus, nem tudatos folyamatok tartanak minket életben. De van egy nagy különbség, aközött, amikor „automata pilóta” üzemmódban mûködünk, mert az épp megfelelõ nekünk, vagy ha nem tudunk kilépni ebbõl az állapotból erõfeszítések ellenére sem. A modern kognitív pszichológia egyik fõ tanulsága, hogy gondolataink túlnyomó részéhez nincs hozzáférésünk akkor sem, ha szeretnénk.
nagy okosság, ezután mindenki vérp...
Ez király!
marketing - tudtommal a marketing má...
Jó ötlet! Hajrá!!!
Nekem nagyon tetszett! Nagyon jo, hog...
Na hát én nem félek... Mondjuk nem...
Akkor most leshetjük, mint a trafipa...