A
marketing ötvözi mindazokat az eszközöket, melyek segítségével termékeinket
illetve szolgáltatásainkat sikerrel kínálhatjuk fel a piacon, melyek
megkülönböztetik a vállalatunkat és a kínálatunkat a versenytársainktól,
melyek segítségével versenyelőnyre tehetünk szert úgy, hogy a megcélzott
fogyasztóink minden látens és már meglévő szükségletét kielégítjük.
A marketing célja a fogyasztói elégedettség és a vállalati profit
egyidejű maximalizálása a hosszútávú sikeres működés érdekében.
A
sikeres vállalkozás titka a szerencsén kívül az átgondolt marketing
tervben rejlik. Formalizált módon választ kell tudni adni azokra
a kérdésekre, hogy mit, hol, kinek, miért,
hogyan, mennyiért, hányszor, milyen feltételek
mellett, meddig szeretnék értékesíteni. A válaszadás
legpraktikusabb sémáját az alábbi marketing-terv vázlat tartalmazza.
Évente legalább egyszer minden működő válallkozásnak célszerű elkészíteni
a következő periódusra (ami lehet rövid, közép és hosszútáv) azt
a marketing tervet, amely a vállalat számára kijelöli azt az utat,
amit be kell járni. Célszerű a tervet meghatározott időközönként
ellenőrizni, felülvizsgálni és ha kell, az útirányon módosítani.
Fontos, hogy szerepeljenek a tervben feladatok, határidők és felelősök,
már csak a könnyebb szemmelkövetés (monitoring) miatt is.
A
marketing terv ne egy különálló egység legyen. Illeszkedjen a vállalat
stratégia tervébe, legyen annak magja, ettől függjön a többi (értékesítési,
pénzügyi, humán, egyéb) terv is.
|
Marketing
terv
I. A vezetői
össszefoglaló: a marketing terv tömör és érthető összefoglalása
II. A kihívás: a piacra vinni kívánt termék vagy szolgáltatás
rövid bemutatása, a kapcsolódó célok felvázolása (értékesítési
irányszámok és stratégiai célok)
III. Helyzetelemzés:
a. Vállalati
elemzés
i. Célok
ii. Fókuszpontok
iii. Kulturális jegyek
iv. Erősségek
v. Gyengeségek
vi. Piaci részesedés
b. Vevőelemzés
i. A vevők száma
ii. Jellemzőik
iii. Értékek
iv. A vásárlási döntéshozatal
v. A vásárlói bázis termékvonatkozású koncentrációja
c. Versenytárselemzés
i. Piaci helyzetük
ii. Erősségeik
iii. Gyengeségeik
iv. Piaci részesedésük
d. Együttmőködők: leányvállalatok, joint-ventures (közös
vállalaltok), disztribútorok (az értékesítési hálózat tagjai),
stb
e. Általános klíma
i. Makrokörnyezeti elemzés (PEST analízis, azaz
a politikai, gazdasági, társadalmi és technológiai
tényezők vizsgálata)
ii. SWOT elemzés: a vállalaton belülről származó
erősségek, gyengeségek, valamint
a környezetben rejlő lehetőségek és
veszélyek számbavétele
IV. A
piac szegmentációja: osszuk fel a piacot homogénnek tekinthető
részekre az alábbiak szerint.
a. 1.
szegmens
i. leírása, jellemzése
ii. az értékesítésben való részesedése
iii. Mit akarnak?
iv. Hogyan használják a termékeket?
v. Milyen támogatásra van szükségük?
vi. Hogyan tudom elérni őket?
vii. Mekkora az árézékenységük nagysága?
b. 2. szegmens...
V. Lehetséges
marketing stratégiák: Sorolja fel és értékelje az összes lehetőséget
mielőtt egy stratégiai alternatíva mellett döntene. Az alternatívák
lehetnek: egy termék kivonása, a márka megújítása, újrapozícionálás,
új termék bevezetése, stb
VI. A
választott marketing stratégia: vitassa és indokolja meg,
hogy miért az adott marketingstratégia mellett tette le a
voksát, majd vázolja fel a 4P koncepciónak megfelelően az
alábbiakat:
a. Termék:
vegye számításba a termékelőnyöket és azok kölcsönhatásait
az alábbiak vonatkozásában:
i. Márkanév
ii. Minőség
iii. Termékvonal
iv. Garancia
v. Csomagolás, címkézés
b. Ár: alakítsa ki az árstratégiát, az értékesítés várható
mennyiségét és a következő árváltozókra vonatkozó döntéseket
hozza meg: i. Listaár
ii. Kedvezmények
iii. Fizetési feltételek és finanszírozási lehetőségek
iv. Lízing opció
c. Disztribúció (elosztási csatornák):
i. Elosztási csatornák: nagykereskedők, kiskereskedők,
közvetlen értékesítés, közvetítők,
stb
ii. Motiváló tényezők: pl. kereskedői kedvezmények
iii. A disztribútorok értékelésére vonatkozó
kritériumok meghatározása
iv. Az értékesítési helyek kiválasztása
v. Logisztika, szállítmányozás, raktározás és
a megrendelések teljesítésének
rendszere d. Promóció
i. Reklám: mit, melyik mediumban, mennyiszer,
mennyiért és kinek?
ii. PR, azaz a közönségkapcsolatok
iii. Promóciós programok
iv. Költségvetés (budget): minden reklámakciónak
számoljuk ki a megtérülési pontját
v. A promóciós kampányok céljai és azok teljesülésének
mértéke
VII. Rövid
és hosszú távú előrejelzések: a választott stratégia azonnali
következményeinek és hatásainak a számbevétele, az eléréséhez
szükséges akciók tervével egyetemben. Ide tartozik a költségek
és bevételek előrejelzése, ill. a megtérülési pontok meghatározása.
VIII.
Összefoglalás, következtetések: a fentiek összegzését jelenti
|
Csatolt
anyagok. Készítsen a piac méretére vonatkozó kalkulációkat,
a jutalékokra, a profitrátákra és a megtérülési mutatókra vonatkozó
elemzéseket, számításokat és ezt csatolja a marketingtervhez.
Remélhetően
ez a rövid ismertés mindenki számára megkönnyíti az egyébként nehéz
kezdeti lépéseket, de egy már működő vállalat hasznára is válhat
a fent leírtak tudatos és alapos átgondolása.
Sok
sikert a piacon!
|